| Emese álma valóra vált! |
| 2010. augusztus 03. // 11:53 |
|
Kedves meglepetés ért a múlt héten, levelet kaptam Torma Emesétől. Írta, hogy megjelent végre az első lemeze, a lemez, amelyre annyit készült, mióta a Társulat című műsor véget ért. S hogy miért örültem annyira? Nem csupán azért, mert jó érzés látni, ahogyan egy fiatal lány kibontakozik, s megtalálja azt, amivel foglalkozni szeretne, hanem azért is, mert a lemez elkészítése rögös úton át vezetett. Rögös úton, amelyet Emese végig tudott járni. Mindez pedig jól jelzi, hogy Magyarországon gyakran többet kell tennünk ugyanazért az eredményért, amit máshol kevesebb munkával is el lehet érni. Bizony, nekünk át kell ugranunk olyan akadályokat, amilyeneket máshol talán nem is érzékelnek. A sikerért le kell győznünk kishitűségünket, bizonytalanságainkat. Gyakran meg kell küzdenünk a minket körbevevő kétségekkel is. Többszörösen fel kell tehát vérteznünk magunkat ahhoz, hogy elképzeléseinket meg tudjuk valósítani. Emesén pedig azt láttam, amikor pénteken meglátogatott és átadta a lemezt, hogy érzi: a küzdelme nem volt hiábavaló, aki a sok-sok felmerülő probléma ellenére is véghez tudja vinni álmait, az olyan erőre tesz szert, amellyel bármire képes lesz. Ez az erő nem más, mint a hit, az önmagunkban, a saját teremtő erőnkben való mély hit. Mindenkinek szolgáljon jó példával Emese! Aki szeretne tőle, belőle, példájából erőt meríteni, ne hagyja ki a szeptember ötödikei koncertjét, amely a Kossuth téren lesz! |
|
|

